A váltóábra, és a kézi állítókészülék.
A mai poszt részben a régmúlt vasútjait idézi. Azért részben, mert ma is található szép számban váltóábrával szerelt váltó, és ezek egy jelentős része ma is kézi állítású. A tendenciákat figyelembe véve azonban ezek az idő múlásával, na meg persze a vasútvonalak korszerűsödésével egyre inkább kiszorulnak.
A váltók állítása valamikor régen kizárólag kézi állítókészülékekkel volt lehetséges. Az előző részben ismertetett váltózárakkal kapcsolatban megismertük azok elvi működését. Azt kell tudnunk az állítókészülékről, hogy a váltó csúcssínjeinek mozgatásán túl az is a feladata, hogy a csúcssínekre szerelt zárszerkezetet zárt állásba mozdítsa, és ott is tartsa. A Csúcssín rögzítését nem az állítómű végzi, az csupán a zárszerkezet fixen tartásáért felel.
A kézi állítómű részét képezi az un. váltóábra. Az a feladata, hogy a közlekedő vonat vezetőjét tájékoztassa a váltó állásáról. Pontosabban valamikor régen kizárólag ez az eszköz adott tájékoztatást, na de mi történt? Természetesen fejlődés. A váltó állása elég jól látható nappali világosság mellett, továbbá a vonatok sebessége sem volt épp szédítő. A váltóábra igazi jelentősége a sötétben való tájékozódás volt. Akkor még nem lehetett verőfényes térvilágításról beszélni, meg talán semmilyenről sem. A váltóábra belsejében egy erre a célra alkotott petróleumlámpa volt elhelyezve, ami belülről megvilágította a tejüvegből készült fényáteresztő felületet, és az ábralemezek takarásának megfelelően világító ábrákat mutatott a közlekedő vonat számára.
A térvilágítás fejlődésével, és a fényvisszaverő fóliák elterjedésével a belülről világított váltóábrák ideje lejárt. Volt ugyan egy átmeneti időszak, amikor ezek a készülékek elektromos világítást kaptak, mára már elterjedt az a gyakorlat is, hogy semmilyen váltóállást jelző készülék sincs felszerelve. Sok értelme amúgy sem lenne, a ma alkalmazott sebességek, a meglévő biztosítóberendezések, meg a térvilágítás hatékonysága mellett.
A váltóábrák jelzési képe összhangban van a váltó állásával, és a megközelítés irányával is.
Van a váltó állásán túl még további információ is egy ilyen szerkezeten. Abban az esetben, ha a váltóállító készülék súlykörtéje felül fehér, alul vörös színezésű, akkor az azt jelenti, hogy egyenes irányban áll a váltó. Ha fordítva, akkor kitérőben. A súlykörtére festett "A" betű a váltó alapállását jelenti. Ez többnyire az egyenes állás, de nem feltétlenül. Előfordul, hogy a kitérőirány az alapeset. Ha a súlykörte színe sárga, akkor rugós váltóval van dolgunk, ha pedig szürke, akkor a súlykörte a váltó működésétől függetlenített állapotban van, tehát központi állítású. A váltó állását jelző ábra ugyan működik, de az állításáról távoli helyen gondoskodnak. Ezekre a súlykörtékre azért van szükség, mert ha ideiglenesen valamilyen okból nem lehet előírás szerűen működtetni, de a használata elkerülhetetlen, akkor át lehet szerelni helyszíni állításúra.
Meg kell említeni még a súlykörte funkcióját. Az alapvető feladata a zárszerkezet zárvatartása. Az előző részben ajtókilincsként jelképezett zárszerkezet kvázi feltámasztása, vagyis a szerkezet megnyílásának megakadályozása. Ezt a tömegével éri el, de nem csak ezért olyan súlyos. Az állítószerkezetre ezzel az eszközzel lehet nagyobb erőt gyakorolni, mint amekkorát egyszerűen izomerővel lehetne. A súlykörte használata felerősíti az állításkor alkalmazott emberi izomerőt az erőkaron és az állítási dinamikán keresztül.
____________________________________
