Az aljak funkciójáról már esett pár szó egy korábbi posztban, most olyanokkal foglalkozunk, amiket talán kevesen ismernek, mert ritkák, valamilyen speciális funkciójuk van, vagy esetleg nem is gondolnánk, hogy azok amik.

Először a talpfák speciális eseteit vesszük. Az egyik ilyen az un. kitérőfa. Keresztmetszetében megegyezik a sima talpfával, de míg annak szabványhossza 2,6 méter, addig a kitérőaljak ennél hosszabbak. A szabvány méretük 20cm-es lépcsőkben növekszik, és természetesen a kitérők lekötésénél alkalmazzák. Innen ugrunk, mert a kitérőfák a  több részesre tervezett kitérő témakörben lesznek bemutatva.

A másik fából készült, vasúti sín lekötésére használt aljat hídfának hívják. A hidakról is készült már poszt, ami áttekintést adott magukról a műtárgyakról. A témát tovább nem szándékozom fejtegetni, de a hidakon alkalmazott lekötések még bemutatásra fognak kerülni. A hídfákra majd akkor fogunk visszatérni. Most elég annyi, hogy a hagyományos talpfákra csupán anyagában hasonlít. A méretei minden tekintetében eltérnek tőle.

A betonaljak világában is van néhány különlegesség. Az egyik ilyen, a növelt tömegű aljfélék világa, amiknek az a lényege, hogy a normál aljakhoz képest nagyobb anyagmennyiség felhasználásával készítik az aljakat. A kritikus igénybevételű pályaszakaszokon alkalmazva a nehezebb vágány nagyobb ellenállást biztosít a dinamikus terhelésekkel szemben.

Vasbetonból készülnek kitérőaljak is. A fa kitérőaljaktól eltérően ezek nem szakaszos méretlépcsőben, hanem beépítési helyére egyedi méretben készülnek.

 Szintén vasbeton alapanyagból épültek kísérleti pályaszakaszok, de tudomásom szerint tömeges felhasználásra nálunk nem került sor. Ez egy vas összekötőrúddal kapcsolt magánaljpárt jelent. Azt nem tudom, hogy miért nem terjedt el, mert nagy előnye, hogy az un. "fellovaglás" jelensége nem okoz problémát. Ez a pályahiba azt jelenti, hogy az aljak alatt konszolidálódó ágyazat betömörödik az aljak közepén, és így el tud törni a vonatterhelés hatására. Ennél az aljtípusnál ez nem fordulhat elő.

 Utolsó nagyobb aljcsalád a vasaljak világa. A legegyszerűbb a hagyományos aljakra hasonlító sima bordázott acéllemezből hajlított vasalj. Régi találmány, viszont hátránya van elég. Az egyik, hogy anyagából adódóan elég kényes a biztosítóberendezések miatt, de a tömege is probléma, merthogy túlságosan könnyű, a járművek dinamikus terhelése túl nagy hatással van az ilyen pályaszakaszokra. 

Van még egy vasalj, ami viszont igazi csemege az érdeklődőknek, ez pedig az un. "Y" alj. Hidegen hengerelt "I" vasgerendából készítik. Azért fejlesztették ki, hogy az összeforgatott egyenként három ponton lekötött pálya a lehető legnagyobb keretmerevséget érje el. Hézag nélküli pályák kissugarú íveiben kiváló megoldás.

A végére hagytam egy vasból készült aljat, de ennek nem az anyaga különlegesség, hanem a felhasználása. Ezek a vályúaljak. A neve felettéb sokatmondó, mert pont úgy is néz ki, mint egy vályú. Felhasználása azokban az esetekben indokolt, ahol valamit át kell vezetni a vasúti sínek alatt, de óvni kell a fizikai behatásoktól. Gondolnánk, hogy egyszerűen két hagyományos alj között is át lehet vezetni bármit, és ránéztében jogos is lenne, csakhogy időnként nagygépek dolgoznak a pályán, például szabályoznak, ágyazatot rendeznek, zúzottkövet pótolnak, szóval nagyon komoly problémákat okozhatnak a pályatesten átvezetett mindenféle vezetékek meg kábelek kötegei. Ezeket ilyenkor ebbe az üreges belsejű fedlapolt aljakban vezetik át, ráadásul ezek az aljak a többi aljhoz hasonlóan részt vesznek a sínek alátámasztásában is, tehát üreges belsejük ellenére teljes értékű homogén vágányt biztosítanak. Ezeket az aljakat amúgy a modernebb kitérők zárszerkezeteinek elhelyezésére is használják.