Ha haladunk az úton egy autóval, és jön a kanyar, akkor azt a kormány elfordításával "bevesszük". Ilyenkor az autónk egy bizonyos köríven halad. Most gondoljuk ezt át l a s s a b b a n !
Haladunk egyenesen, meglátjuk a kanyart, lassan elkezdjük elfordítani a kormányt, majd mikor a kormány eléri azt az állást, ahol a haladásunk íve sc/kb megegyezik az út kanyarulatának ívével, ott megtartjuk a kormányállást, esetleg olykor korrigálunk kicsit, majd a kanyarból kihaladva ugyan ezt tesszük fordított sorrendben.
Tehát a haladási ívünk úgy néz ki, hogy :
egyenes -> átmeneti szakasz -> állandó sugarú ív -> átmeneti szakasz -> egyenes.
Ha jól figyeltünk, akkor láthatjuk, hogy nem az út vonalvezetéséről beszéltünk, hanem az autónk mozgási irányáról. És ez most nagyon fontos. Ugyanis az autó vezetése során a sofőr döntése, hogy milyen mozgási pályán vezeti a járművét (jó esetben az útfelületen), a vonatnak ilyen lehetősége nincs. A vasútnál maga a pálya kialakítása képezi le ezt az iránykijelölést, így a vonatok szakszerűen kifejezve sosem kanyarodnak, hanem ívben haladnak. Ennek megfelelően a vasúton a kanyarokat sem kanyaroknak, hanem íveknek nevezik.
A témához tartozó érdekesség a "kanyarodás", pontosabban mostmár szakszerűen kifejezve az ívben haladás szakaszainak kialakítása.
Az egyenes az egyenes. Semmi érdekes. Utána jön az átmeneti ív, az a szakasz, ahol az egyenesből, mint végtelen sugarú ívből, egy konkrétan meghatározott ívsugárig folyamatosan változó, egyre kisebb sugarú íven halad a jármű. Ha elérte a meghatározott ívsugarat, akkor azon már változatlanul halad, míg el nem éri az ív másik végét ahol egy folyamatosan növekvő átmeneti ívben haladva az irányváltás végén ismét egy végtelen sugarú ívbe ér, vagyis egyenesen halad tovább. Ha pedig szeretnénk elképzelni, hogy ezek az átmeneti ívek hogyan is néznek ki, vegyünk elő egy clotoid vonalzót, és már meg is vagyunk. Ezen a vonalzón látható folyamatosan változó sugarú görbén kell kijelölni azt a szakaszt, amire adott esetben épp szükségünk van. A vasúti iránykijelölések is ezt a módszert alkalmazzák, csak sokkal nagyobb léptékekben. Ezen kívül létezik még a cosinus átmeneti ív is, de mivel az már nem magyarázható el közérthetően, így arról most hanyagul megfeledkezünk.
Tehát amit ebben a posztban sikerült megosztanom, hogy a vasúti kanyar neve ív, mely több szakaszból tevődik össze, hogy az irányváltoztatás ne oldallökés szerűen következzen be, mint a városi villamosoknál, hanem finom átmenettel, ami lehetővé teszi a nagy sebességű haladást is.
____________________________________________
Illusztráció:
https://www.jatekshop.eu/ico-koh-i-noor-gorbevonalzo-keszlet-3-es-meret.html/hun?referer=googlemerchant&gclid=EAIaIQobChMI75GRxcCQgQMVYgcGAB3uHwXlEAQYCCABEgLxFPD_BwE