Bizonyára sokaknak feltűnt már, hogy az amúgy egyszerűnek tűnő vágányszerkezetben vannak furcsa dolgok. A megfigyelés jó, a nagyvasúti vágány nem egy terepasztal. Nehéz terhek szállítására találták ki, és ezért a felhasznált alkatrészeket is a lehető legoptomálisabban kell alkalmazni annak érdekében, hogy a tulajdonságai minél jobban hasznosuljanak. Az egyik ilyen megoldás a sínek lekötési helyzete. Egy korábbi poszban már szó esett a járművek kerekeinek formájáról, és arról is, hogy miért olyan, amilyen. 

Ideidézve, bár szeretnék minden számot és képletet kerülni ezen a blogon, kivételt teszek és ideírom, hogy a kerék felületének legnagyobb részén a vízszintessel bezárt szögének aránya: 1:20 . Ha a sínre nehezedő terhelést szeretnénk a sínnek leginkább megfelelő irányba átadni, akkor ugyan ezt a dőlésszöget kell biztosítanunk annak is. És valóban, a sínek a vágányszerkezetben valóban befelé dőlnek 1:20 arányban.

A szerkezeti kialakítás tekintetében van amikor az aljak és a sínek között lévő alátétlemez segítségével, és van amikor eleve ilyen felülettel legyártott aljakon a sínek síklemezes alkalmazásával, de a hazai folyópályák egységesen ezt a síndőlést alkalmazzák.

De csak a folyópályák. A kitérők ez alól kivételek. A szerkezeteivel néhány poszttal később, több részletben fogok foglalkozni, most érjük be annyival, hogy ott nincs síndőlés. A hazai pályákban általánosan vízszintes kialakítású sínkötések találhatóak a kitérőkben. Azért Írtam, hogy általánosan, mert fejlesztés és hazai tesztelés alatt vannak 1:40 síndőlés kialakítású kitérők, mint ahogyan azokhoz kapcsolódó 1:40 síndőlésű folyópályák is. Ezek még nem kerültek rendszerszintű bevezetésre, de már megjelentek. Célkitűzésük, hogy ne legyen különböző a folyópálya és a speciális szerkezetek síndőlése. Erről komoly viták szólnak szakmai berkekben, melyben nekem is van álláspontom, de ez a poszt nem véleményezésről szól (talán majd kommentben, ha valakit érdekel).

Felmerülhet a kérdés, hogy a különböző sínbeállítások között hogyan van átmenet? Nos egyszerűen. Van átmeneti szakasz. Ez egy pár aljból álló rendszer. Szakirodalom szerűen 6 db alj, valóságban 4. Azért hat, mert a kifutásnál olyan, amilyenhez csatlakozik, de maga a csavarás a közbenső négyben van. A sín anyagának megfelelően egy viszonylag flexibilis anyag. A vízszintes sín az elsőn 1:100, a másodikon 1:50, a harmadikon 1:33, a negyediken 1:25 dőléskialakítást kap, ezt zárja le két végén a vízszintes és az általános síndőlésnek megfelelő döntött lekötésű pályasín. Ezt valamikor a múltban a talpfák idejében, és néha még manapság is kapacsolással faragták ki. A vízszintes felületű talpfákat sorszámozták, az oldalára rászerkesztették a dőlési rézsűt, és egy kapára emlékeztető vésőszerszámmal megfelelő dőlésű sík felületet faragtak a lekötési felületre. Ezt a szerszámot hívják kapacsnak. A betonaljak idejében erre a célra sorszámozott un. átmeneti aljakat gyártanak, melyek helyesen beépítve a síndőléskifuttatást minden további probléma nélkül megoldják. Ezekből is van többféle rendeltetésű, amiket a kitérők témakörében fogunk megismerni.