Mert a pálya a vonatot a "hátán" hordja

Az előző részben áttekintettük a nyílt vonali vasúti pálya keresztmetszetét. Most megfordítjuk a sorrendet, és megvizsgáljuk, hogy mi történik, amikor a vasúti jármű ezen a vágányon halad, mi módon kerül a vonat tömege a pályáról a talajra. 

Közvetlenül a vonat kereke alatt van ugye a sín. Ez ugye evidens, de leszámítva az alátétet, mint közvetítő apróságot, felvetődik a kérdés, hogy a keresztaljak miért olyan gyakorisággal követik egymást, amilyennel, és ennek milyen hatása van a vágány teherbírására.

Volt már szó az alépítményről, annak jellemző fajtáiról. Az a bejegyzés a vasúti pálya elhelyezését volt hivatott bemutatni, ahogy a tájba illeszti a vágányokat.

Beszéltünk már a felépítményről is több részletben, külön a sínekről, az aljakról és a kapcsolószerekről.

Ami most jön, az nem túl nagy téma, de ez szervezi rendszerbe az eddigi részleteket. Alulról felfelé haladva a már megismert valamelyik földmű felület felső részét nevezzük alépítménykoronának. Ez a földmű azon része, ami tulajdonképp az egész vágány terhét hordozza felépítményestül, járművestül. A teherviselésen kívül van még egy rendkívül fontos funkciója, a vasúti pálya víztelenítése. Az alépítménykorona felső síkja egy meglehetősen lapos, de jól érzékelhető lejtéssel készül nagyon hatékony tömörítéssel. Lehet két irányba lejtő szimmetrikus, aszimmetrikus, de lehet féloldalas is, ahogy a terephez legjobban lehet alkalmazni. A lényeg, hogy a felületén a víz elfolyik a pálya alól keresztirányba. Előfordulhat néha szükséges esetekben, hogy georácsot helyeznek el benne a kivitelezés során, ami a talajszerkezet erősítését hivatott elvégezni. 

Amikor a sínek tényleg végtelenné válnak.

A sorozat első részében megismerkedtünk a sínek hosszirányú kapcsolásának hagyományos megoldásaival. Ezek egyszerűen hevederkötésként vannak emlegetve a szakmában. Jellemzőjük, hogy dilatációs mozgásokat tesznek lehetővé a sínvégek között, hogy a hőmérsékletváltozás ne okozzon feszültséget a pályában.

A második részben a hosszúsín-gyártást ismertük meg. Ez önmagában nem egy vágányszerelési megoldás, de a témáról tudható információmennyiség miatt önállóan kezeltem. Most viszont értelmet nyer a sorozat előző posztjában megismert technológia. Készül az összehegesztett vasúti pálya, vagy ahogyan szakmai berkekben nevezik, a hézag nélküli vasúti felépítmény.

A gyári körülmények között összehegesztett, speciális szerelvénnyel helyszínre szállított és "lehúzott" hosszúsíneket a pályába szerelést követően össze kell hegeszteni. Akármilyen műszaki feltételek között ezt nem lehet megtenni, komoly fizikai erők kerülnek megzabolázásra, így szigorú előírásoknak kell megfelelnie a hézagnélkülisítésre szánt pályának. Ennek részletezése önálló posztba kerül, most csupán a hegesztés technikáját ismerjük meg.

Szemlézgettük már a különféle aljakat általánosságban, kicsit behatóbban, és talán már feltűnt, hogy bár sokféleképp lehet vasutat építeni, a leginkább elterjedt aljtípus a vasbetonalj. Ennek ugyan elsősorban gazdasági okai vannak, de most nem fiskális, hanem műszaki szempontból vizsgáljuk a betonaljak hétköznapi értelemben eltakart, rejtett tulajdonságait.

A talpfára történő sínlekötés egyszerű dolog. A megfelelő helyre fúrunk megfelelő számú és elhelyezkedésű lyukat, majd abba facsavart hajtva lekötjük az alkatrészeket. Legalábbis messziről így néz ki. Szakszerűen pedig úgy, hogy a talpfára az alkalmazott lekötési technikának megfelelő furathelyeket jelölünk, az alkalmazott csavaroknak megfelelő kellő mélységű és átmérőjű furatot készítünk, majd abba favédő kátrányozás után belehajtjuk a lekötési rendszernek megfelelő síncsavart. 

Közjáték

A kitérős sorozat elején kellett volna megemlíteni - de talán most sem késő - néhány, kitérővizsgálat során szükséges tudnivalót.

Az egyik, hogy a kitérőnek is van eleje. Ez talán banálisan hangzik, de ugye emlékszünk még a vasútvonalak irányáról szóló bejegyzésre. Abban ugye megismertük, hogy a vasútvonalaknak is van irányuk, ami a kezdőszelvénytől a végszelvényig tart. Ez egészen addig nincs is összeütközésben a kitérők irányával, amíg a kitérő eleje a vasútvonal kezdőszelvénye felől van. Csakhogy az állomásoknak van végük is, nem csak elejük. Nos ebben az esetben a vasútvonal iránya, és a kitérő eleje egymással szembeni értelmezést kap. A kitérőnek mindig az az eleje, ahol a váltórész található, függetlenül attól, hogy az egybe esik-e a vasútvonal szelvényezés szerinti irányával.

               Aszimmetrikus tősínrögzítés.

A kitérők leggyengébb pontja a váltórész. Az előző részben bemutatásra kerültek a váltórész sínjei. A keresztmetszeti ábra mutatja, hogy hogyan néznek ki az egymáshoz simuló sínek a vonat haladása alkalmával. Jól látható, hogy a vonat terhét a váltórészre érkező vonat minden esetben először a tősínnek adja át, majd később folyamatosan engedi át a kerekek alátámasztását a zárt csúcssínnek, míg a nyitott csúcssín oldalán továbbra is a tősín viszi a terhet. A váltó átállítása esetén ugyan az történik szimmetrikusan.

            A kitérők anatómiája

A kitérőket ugyan úgy, mint minden összetett szerkezetet részekre tudjuk bontani. A kitérők alapjaiban háromféleképp bonthatók részekre. Az egyik az egész szerkezet főrészei szerint csoportosít. Van az un. váltórész, a közbenső rész, valamint a keresztezés.  

           Egyáltalán mi is az a kitérő? 

A vasúti pálya egyik legismertebb és legizgalmasabb része a kitérő. Ez azért van, mert ennek a pályaelemnek vannak mozgó alkatrészei is. Ezen kívül is akad még mozgóelemeket tartalmazó pályaelem, de azok nagyon ritkák.

A kitérőkre utaló posztomban említettem, hogy a részletesebb megismeréshez szükség van néhány elengedhetetlen fogalom megismerésére. Úgy gondolom, hogy ezek egy része már bemutatásra került, és lassan belemerülhetünk ennek a viszonylag egyszerűnek tűnő, valójában elég bonyolult pályaelemnek a megismerésébe.

Akkor rajta! Nézzük, hogy egyáltalán mennyiféle alapkitérő is létezik, és miért is van annyi amennyi?

A kitérők geometriájáról:

A különféle aljfélékről már esett szó, mint ahogyan a sínekről is, na de ezeket össze is kell kötni valahogy, különben sosem lesznek vágánnyá.

A módozatok mint minden egyéb átmentek már sok fejlődési lépcsőn a kezdetektől napjainkig. Ez azonban nem jelenti azt, hogy manapság már csupán a legfejlettebbet használnánk. 

Először olyasmit szeretnék mutatni, amit élőben talán már sehol sem láthatunk, hacsak nincs valahol egy évtizedek óta elfeledett vágánytöredék, amiről sajnos nem tudok. Ez a megoldás nagyon egyszerű, és csak nagyon régen, alkalmazták. Úgy nézett ki, hogy a talpfára rátették a síneket, beállították a nyomtávolságot, majd kötésenként 2-3, erre a célra kifejlesztett sínszeggel a sín talpát a talpfához szegezték. A szegek helyét előfúrták, mert a sínszeg a vastagságából adódóan megrepesztette volna a talpfát. Mondanom sem kell, hogy nem volt egy időtálló megoldás, ezért kicsit fejlesztettek a dolgon. Az alapvető hibát a viszonylag kicsi illeszkedési felület adta, ezért mintegy teherelosztó felületet, kitalálták a sínalátét-lemezt. A nevéből adódóan ezt a sín alá, a talpfára tették, majd az előre kialakított négyzetes nyílásokon keresztül a már ismert sínszegeket a lemezen át, a talpfába verték. 

Következő lépés ugyan ennek az elvnek az un. síncsavaros alkalmazása volt, amit gyakorlatilag változatlan elven készítettek el azzal a különbséggel, hogy itt már nem sínszegeket, hanem síncsavarokat alkalmaztak.

Még nem értünk a végére, de már erősen közeledik, a vasúti pályával kapcsolatos legalapvetőbb fogalmak bemutatása. Vasútbarátok talán már el is pártoltak, mert számukra újakat eddig nem írtam, de lassacskán továbblépünk. 

Mindenek előtt általánosságban el kell mondani, hogy a pálya tele van érdekesnél erdekesebb mindenféle berendezésekkel. Az elkövetkező posztok egy jelentős része ezek sorravételével fog megtöltődni. Nem tudom, hogy meddig leszek képes közérthetően bemutatni a vasúti pályák érdekességeit, kerülve a képletek és túlburjánzott szakszövegek világát, de bármit is sikerül érdeklődés tárgyává tennem, feltétlenül fontosnak tartom az alábbiak elmondását. Arra kérlek, hogy a következő mondataimat nagyon jól jegyezd meg, mert nem tréfa! Azt szeretném, ha az érdeklődésed válaszokat találna, de nem minden áron.